2018. 10. 14.
17:52

Avengers 4

Összegyűjtöttem, hogy eddig mit is tudni a Bosszúállók 4. részéről. Nagyon kevés részlet került napvilágra erről a részről, mivel a rendezők sem a színésznek nem igazán nyilatkoznak róla. Gondolom ez amiatt lehet, hogy a Végtelen Háborúban számos karakter meghalt vagy inkább törlődött a Földről és más bolygókról is.

Jelenleg a címe sincs megerősítve, pletykák szerint az Annihilation (Pusztulás) címet fogja viselni. A Russo testvérek korábban azt említették, hogy nincs olyan képregény, ami egybevágna a Bosszúállók 4. részével, így nincs adott címe a képregények világában. Az Annihilation valójában egy 2006-ban tartott Marvel Comics esemény volt. Úgyhogy ez is egy lehetséges opció, de mint tudjuk a Russo fivérek szeretik félrevezetni a rajongókat.

A Bosszúállók 4 forgatása befejeződött. A 22. Marvel Stúdió által készített film amely idén fejezte be a fő termelési szakaszát és már minden egyéb felvétellel elkészült. A rendezők Joe és Anthony Russo ezt a hírt a közösségi oldalain osztotta meg pénteken este egy képpel mellékelve. A Russo Testvérekhez hűen egy olyan képet kaptunk, amin elmélkedhetnek a rajongók, hogy valójában mit is láthatnak.

Pár napja, pedig búcsúzott a karakterétől Chris Evans, most ezzel kapcsolatban hoztam érdekességeket is, az Entertaintment Weekly interjút készített még Márciusban Feigegel, ahol a halálokkal kapcsolatban kérdezték és most újra előkerült ez a téma a New York Comic Con rendezvény miatt.

Steve Rogers meghal a 4. Bosszúállókban? Nem szükségszerű…

Amikor egy megoldásról vagy egy karakter történetének a végéről beszélünk, elkerülhetetlenül a halálról beszélünk?

Az emberek mindig erre lyukadnak ki. Nem feltétlenül kell erről beszélni. Sokat beszélek, mert én egy hatalmas gyík vagyok, főleg ha a Star Trek: Az új nemzedékről van szó, az „All Good Things” epizódokban. Ez számomra az egyik legjobb zárása egy sorozatnak. Ez nem a halálról szólt. Picard feltűnik és pókerezik a személyzettel, amit már régen meg kellett volna tennie nemde bár?

Végezetül tekintsük be a kulisszák mögé, igaz sok mindent nem kaptunk, de azért pár képet megtekinthettek.

84ff8687c1cb067f27ccf12fb05624d7.jpg Avengers-Infinity-War-spoiler-avengers-4.jpg avengers4-2.jpg avengers4-8.jpg Dfuy1zuXUAAENZa.jpg gallery-1509709019-chris-hemsworth-thor-long-hair.jpg

2018. 10. 08.
22:00

Chris Evans búcsúzik

Vége a forgatásnak a Bosszúállók 4.részére, már csak ezek után az utómunkálatok zajlanak és Chris Evans elbúcsúzik a karakterétől és a filmtől ezzel az üzenettel.

A színész 3 szóló filmben és 4 Bosszúállókban szerepelt, illetve feltűnt még a Pókember:Hazatérésben is. A színész twitteren búcsúzik el a szerepétől és ott köszönte meg a támogatást is, amit kapott:

Hivatalosan véget ért a 4. Bosszúállók forgatása. Igazán érzelmekkel teli nap volt, mert ez volt az utolsó. Ennek a szerepnek az alakítása 8 éven keresztül igazi megtiszteltetés volt. Mindenkinek a kamerák előtt és mögött és a közönségnek szeretném megköszönni az emlékeket. Végtelenül hálás vagyok nektek!

Sajnálom, hogy véget ér ez a szakasz és egy csomó színésztől búcsút kell majd vennünk, de öröm az ürümben az, hogy új filmeket és új történeteket ismerhetünk meg ezután. Dark Avengers esélyes, hogy bemutatkozhat a jövőben, ami egy anti-hősökből álló csapatot fog bemutatni, ha egyszer film lesz belőle.

2018. 10. 08.
21:40

Dark Phoenix-ről bővebben

Már a napokban kiderült, hogy a Dark Phoenix premiere tolódik, 2019. Június 7.-ére.

A New York Comic Con-on is kapott egy panelt, ahol a rendező Simon Kinberg és Hutch Parker producer, valamint kettő szereplője Sophie Turner és Tye Sheridan is ellátogattak.

Továbbá találtam egy cikket, ami spoilereket tartalmaz a filmről és érdekességeket, a New York Comic Con-ról hoztam nektek képeket, videókat Sophie Turnerről, Tye Sheridanről és Simon Kinbergről, Hutch Parkerről.

001~79.jpg 004~194.jpg 006~167.jpg 024~70.jpg 020~80.jpg 018~85.jpg

 


 

A Sötét Főnix, a 2016-os X-Men film: Apokalipszis folytatása, bensőséges pillantást ad Jean Greyről és a Főnix ereje elleni küzdelmeiről. A hónap elején bemutatott előzetes alapján, a bemutatási dátuma februárról júniusra tolódott, ami még tovább késlelteti a kasszasikerért. De a New York-i Comic Con látogatói betekintés nyerhettek, 14 percet kaptak a filmből.

Tovább olvasom!

2018. 10. 08.
20:37

Will Smith egy ‘Deadshot’ saját filmről beszél

A DCEU a közelgő filmjeiről röppentek fel hírek, hiszen a nagyképernyős világ is megnyílt számukra és most, a Deadshot is szóba került.

A Suicide Squad sztárja, Will Smith, szeretne mélyebben elmerülni Deadshot karakterében egy saját spin-off filmben és kijelentette, hogy a Deadshot szólófilmről már folynak a tárgyalások.

A közelmúltban Will Smith válaszolt a YouTube csatornáján kérdésekre a rajongóknak és válaszolt nekik a Deadshot film lehetőségeiről is.

„Remélem. Szeretem Deadshotot játszani. Nagyon élveztem ezt a karaktert. Beszélnek róla már. Tehát ha az ötletet felkapják, akkor lesznek róla tárgyalások. De szeretném nagyon. Szeretem Deadshotot.

A pletykák a szóló Deadshot filmről a DCEU-n belül semmi újat nem mondanak, amik 2016 Decemberéről maradtak fent és még a Warner Bros. tulajdonában vannak ezek a jogok. Annak ellenére, hogy a Warner Bros. ’kalandos’ filmekre készül (Wonder Woman 1984, Shazam, Aquaman) talán egy kevésbé kulcsfigura is, bérgyilkos/kém kalandjai egy eredeti változtatás lenne.

forrás: dccomicsnews

 

 

2018. 10. 08.
20:02

Aquaman érdekességek

Az Aquaman filmről már korábban ígértem a cikket, amit eddig halogattam, mert láttam oldalakon, hogy érkezik az új előzetes és új poszter a filmhez. Most a talált cikkeket lefordítottam nektek, amit a dccomicsnews.com oldalon találtam és James Wan rendező árul el kulisszatitkokat a film készítéséről és Nicole Kidman jeleneteiről.

Mesél nekünk arról, hogy mire is épül fel a film és mi viszi a cselekményt az egész történet alatt. Szerintem az Aquaman egy igazán érdekes és eseménydús történet lesz.

Az előzetest pedig a New York Comic Con-on mutatták be, egyidejűleg a poszterrel is. A videó 5 perces, úgyhogy elég sok mindent felfed a Decemberben megjelenő filmből.  A DC Magyarország jóvoltából már magyar feliratos előzetest is kaptunk.

002~1.jpg     

 

Az Oscar-díjas színésznő nem szokott módon jelenik meg az Aquaman filmben Decemberben. James Wan rendező részletesen kitárgyalta Kidman jeleneteinek részleteit, valamint elárulta hogyan zajlott a felvétel és a film összeállítása.

Kisebb korai spoiler:

Az Aquaman korábbi jeleneteiben, Kidman karaktere Atlanna, Atlantis királynője egy világítótoronyon belül látható, rejtett okok miatt ( valószínűleg aki olvasta a képregényeket az tudja), amikor hirtelen felfegyverkezett katonák támadnak rá. Miután olyan cselekvés sorozat következik, amiben Atlanna használja a képességeit, az erejével és az összes kezébe kerülő tárgyal küzd ellenük.

Tovább olvasom!

2018. 10. 06.
22:01

A Venom népszerűsítése és premier

Tom Hardy szeptember 21.-én Oroszországban népszerűsítette a Venomot, majd szeptember 27.-én Los Angelesben népszerűsítették a hamarosan mozikba érkező filmet.

Sajnos a premier előtt nem sikerült kiírnom, így utólag hozom el nektek a Venom népszerűsítési képeit és a premier képeket.

A film premiere nálunk október 4.-én volt, Tom Hardy alakíthatja Pókember leghíresebb ellenségét Venomot, ez egy szimbióta, aki gazdatestet keres.

Október 1.-jén Kolumbiába volt az első premiere a Venomnak, ahol megjelent Tom Hardy, Michelle Williams, Riz Ahmed és Jenny Slate is.

Okt 01. – Kolumbiai Premiere a Venomnak

tomhardyorg_20181002-VenomWorldPremiere_003.jpg tomhardyorg_20181002-VenomWorldPremiere_004.jpg tomhardyorg_20181002-VenomWorldPremiere_010.jpg tomhardyorg_20181002-VenomWorldPremiere_018.jpg tomhardyorg_20181002-VenomWorldPremiere_019.jpg tomhardyorg_20181002-VenomWorldPremiere_023.jpg

Szept 27. – Venom népszerűsítése Los Angelesben

tomhardyorg_20180927VenomPhotocall-LA_002.jpg tomhardyorg_20180927VenomPhotocall-LA_007.jpg tomhardyorg_20180927VenomPhotocall-LA_006.jpg tomhardyorg_20180927VenomPhotocall-LA_015.jpg tomhardyorg_20180927VenomPhotocall-LA_020.jpg tomhardyorg_20180927VenomPhotocall-LA_025.jpg

Szept 21. – Venom népszerűsítése Oroszországban

tomhardyorg_20180921VenomPhotocallMoscow_002.jpg tomhardyorg_20180921VenomPhotocallMoscow_003.jpg tomhardyorg_20180921VenomPhotocallMoscow_008.jpg tomhardyorg_20180921VenomPhotocallMoscow_014.jpg tomhardyorg_20180921VenomPhotocallMoscow_015.jpg tomhardyorg_20180921VenomPhotocallMoscow_016.jpg

2018. 10. 01.
19:41

Casting, premier dátumok és hírek a DC-től

A DC sem tétlenkedik, a napokban rengeteg hír ütötte fel a fejét és még több kép a sorozatok premiere előtt.

Már lassan összeáll, hogy mikor jelennek meg a jövőben betervezett DC filmek, a Warner Bros. 2020. február 7-ére tűzte ki Margot Robbie (Harley Quinn) nevével hirdetett Birds Of Prey amerikai bemutatóját. A Batman film forgatását már korábban említettem, hogy jövő nyárra tervezik és remélhetőleg 2020-ra be is mutatják az új filmet.

A Birds Of Preyhez pedig két új színésznő csatlakozott, Mary Elizabeth Winstead és Jurnee Smolett-Bell, mint Vadásznő és Fekete Kanári.

Továbbá zajlanak a meghallgatások és a Variety szerint Sam Rockwell kapta meg az egyik gonosz Fekete Maszkos szerepét. Kroll hozzátette, hogy a Warner Bors. pár színésszel már tárgyal, Ewan McGregor és Sharlto Copley a listájuk élén áll jelenleg. Batman szerepéről is akadnak hírek a filmben, a Deadline bejelentette hogy a ’Birds Of Prey’ valószínűleg Gotham Cityben játszódik, amit nem véd Batman. @DanielRPK szerint van egy olyan kijelentés a forgatókönyvben, hogy Batman 2 éve már távol van Gotham Citytől. Bár hivatalosan nincs megerősítve, nem is meglepő, ha ez a helyzet. Mindannyian tudjuk, hogy Ben Affleck jövője, mint Batman eléggé kétséges és saját személyes helyzete miatt ez nem is nehéz elhinni.

Hans Zimmer zeneszerző pedig visszatér a Wonder Woman 1984 film zenekomponálásánál.

A Joker film logója is megjelent végre és megint kaptunk forgatási képeket.

41685268_535296043590871_4965469070897840190_n.jpg Dn5ZkrdUcAEGJvq.jpg Dn5Znc7U4AAO06r.jpg Dn5ZotbVAAAs6yX.jpg DoCuVFmUcAAhOUm.jpg DoCuUWyV4AA3vmm.jpg

Az Aquaman filmről is jó pár érdekesség derült ki, amit egy külön bejegyzésben hozok el nektek.

A sorozatokhoz pedig plakátokat, still képeket kaptunk és kiderült, hogy idén az Arrowverzum crossover Elsewords címen érkezik, amihez egy új promo képet is kaptunk.

Supergirl

5k2v0knltmm11_FULL.jpg SPG401a_BTS_0590b_FULL.jpg SPG401b_0024b_FULL.jpg SPG401b_0231b_FULL.jpg SPG401b_0259b_FULL.jpg 

Arrow

arrow_pic_FULL.jpg arrow_poster_FULL.jpg AR701A_0065b_FULL.jpg AR701A_0086b_FULL.jpg arrow-season-7-photos-1_FULL.jpg arrow-season-7-photos-2_FULL.jpg

The Flash

flash_poster_FULL.jpg Dl47Ge3UUAU-pOG_FULL.jpg DkRc2tnUwAEbJ1P_FULL.jpg FLA501a_0035b_FULL.jpg FLA501a_0133b_FULL.jpg FLA501a_0250b2_FULL.jpg

DC’ Legends Of Tomorrow

legends.jpg legends_poster_FULL.jpg LGN401a_0208b_FULL.jpg LGN401a_0245b_FULL.jpg LGN401b_0099ra_FULL.jpg LGN401b_0270b_FULL.jpg

Titans

titans-poster-1136054.jpeg image-3_FULL.jpg TITANS_ROBIN_FIGHT_95B25D_5b343455378705_78134418_FULL.jpg image-4_FULL.jpg image-5_FULL.jpg image-6_FULL.jpg

Black Lightning

black_lightining_poster_FULL.jpg     

A Black Lightningba is egy új karakter tűnik, majd fel. Kearran Giovanni színésznő csatlakozik a csapathoz, mint visszatérő színésznő. A karaktere Cutter, aki egy okos, büszke, kemény és gyönyörű nő, mint a legtöbb harcos – a brit hírszerzés által képzett zsoldos.

Új Zöld Íjász előzetest kaptunk, kicsit bővítve a már megjelent betekintő videót. A Titánok sorozathoz pedig, karakter videókat kaptunk, ahol egy kicsit jobban megismerkedhetünk az új szereplőkkel és egy új előzetest is megtekinthettek, mivel a Netflix megegyezett a Warner Bors. Tv-vel, hogy Amerikán kívül ők sugározhatják a Titans sorozatot.

Tovább olvasom!

2018. 09. 29.
19:42

Új sorozatok és filmek a Marveltől

A Marvel házatáján is zajlanak az események, csak sajnos betegség miatt nem volt erőm összegyűjtögetni a híreket egybe. Amint látjátok hír nélkül azért nem maradtatok és a napokban remélem lesz időm bővíteni a menüket is és a galériát is.
Először a sorozat hírekkel kezdeném, sajnos kicsit megkésve írom ki, de a The Gifted sorozat 2. évada már elstartolt szeptember 25.-én, a Daredevil sorozat 3.évad premiere pedig Október 19.-én lesz a Netflixen, az új évadhoz pedig plakátokat és betekintő képeket is kaptunk.

Daredevil

42158445_2416030381956967_3062827769613254656_n.jpg 42186203_2416614435231895_449711968136200192_n.jpg 095_RINGSIDE_306_Unit_01246R_FULL.jpg 155_RINGSIDE_313_Unit_00495R_FULL.jpg 319_RINGSIDE_302_Unit_00512R_FULL.jpg 

The Gifted

Screen_Shot_2018-06-29_at_10_46_27_AM_5Bwww_imagesplitter_net5D.jpeg thegifted_keyart_fb_ig_FULL.png TheGifted_S2_Logo_hires2_FULL.jpg tg-s2_14-Polaris-Eclipse-Basement_2200_R_hires1_FULL.jpg tg-s2_16-Thunderbird-Blink-Hallway_2535_R_hires1_FULL.jpg tg-s2_17-Lauren-Andy-Corner_2549_R_hires1_FULL.jpg

A filmekről jelenleg több hír van, a Fekete Özvegynek is szeretnének egy filmet, amire már pár hónapja meg is találták a rendezőt, ezt a pozíciót pedig Cate Shortland töltheti be. De, ami most szintén felkapott hír, hogy úton van a ‘The Enternals’ film, amit most Chloe Zhao rendezhet meg, aki kritikusok által elismert és díjnyertes ‘A rodeós’ című western drámát filmesíthette meg.
Matthew és Ryan Firpo írják a forgatókönyvet és Kevin Feige fog felelni a munkálatokért, mint a legtöbb Marvel filmnél.

Jack Kirby által megalkotott ‘The Eternals’ (Örökkévalók), akik már több millió évvel ezelőtt hoztak létre, az Égiek néven nevezett faj, amikor embereken kísérleteztek, ezzel olyan egyéneket létrehozva, akik szupererősek és majdnem sebezhetetlen faj, közöttük többen rosszindulatúak. A két csoport a történelem során folyamatosan küzdöttek egymás ellen, hogy lássák ki marad fent. A Szaturnusz egyik holdján, a Titánon telepedtek le és itt teremtették meg a virágzó világukat.

Marvel ezt a tökéletes átmenetnek tekinti a következő fázisukba, amit beterveztek, ide értve a Marvel Kapitányt is, aminek az előzetese a napokban jelent meg és hatalmas sikert zsebelhetett be.

Ami pedig Zhao-t illeti, a felemelkedő sztár a rendezőként az idei év legjobb filmjét adta ki az évben, A Rodeóval, amikor a Sundance Film Fesztiválon bemutatták és jelölték az Indie Spirit díjra. Azóta több nagy stúdió is felfigyelt rá és megbízásokkal bombázza, így Zhaora gyorsan lecsapott a Marvel, mielőtt más elfoglaltságot találna.

A sorozatokra visszatérve, pár hete a Marvel bejelentette, hogy lesz a Disneynek egy streaming szolgáltatása, ahol Loki és a Skarlát Boszorkány, mint sorozatot már bejelentették, de ezzel nem ért véget a történet, mert jön a női karakterekre fókuszáló sorozat.
A forgatókönyvért pedig Allan Heinberg felelhet, aki a mindenki által ismert és népszerű Wonder Woman film forgatókönyvét is írta. Olyan karakterekre fókuszálnak most, akik kevésbé ismertek, mint például a A-Force, a Lady Liberators és a Fearless Defenders tagjai.
Jelenleg ezek a sorozatok vannak a Marvel égisze alatt, amik jelenleg és futó és forgatás alatt álló műsorok, a S.H.I.E.L.D (Netflix), Cloak & Dagger (Freeform), Daredevil (Netflix), Jessica Jones (Netflix), Luke Cage (Netflix), The Punisher (Netflix) és a Runaways (Hulu).

2018. 09. 27.
19:40

Joker és Harley Quinn spinoff

Most nagyon felkapott lett a Joker téma, ahogy látom, mivel elvileg a jövőben érkezhet Joker és Harley Quinn Spinoff filmje a Suicide Squad-Öngyilkos Osztag párosával. Jared Leto és Margot Robbie főszereplésével készülhet el a film.

Glenn Ficarra és John Requa párosa már le is adta a forgatókönyvet és egy-két érdekességet árult el róla.

Igazán nagyszerű. – magyarázta Ficarra. – Az egész azzal kezdődik, hogy Harley elrabolja a híres pszichológus műsorvezetőt Dr.Philt. ( aki remélhetőleg saját maga alakítja, majd a filmben. ) Mert Harleynak és Jokernek problémájuk van a kapcsolatukban és neki kell majd megoldania.

Nagyon sokat szórakoztunk, nem is tudom, hogy volt-e ilyen szórakoztató forgatókönyv, amit eddig írtunk a karrierünk alatt.

Ficarra és Jonh Requa írta a népszerű vígjáték, a Talpó télapó forgatókönyvét, de az ismert drámasorozathoz a Rólunk szólhoz is írtak és rendeztek pár epizódot. Szerintük ennek a kettőnek a hangulatát kombinálja ez a film.

Nem is tudom, hol lehetne elhelyezni a DC filmek sorában, – jegyezte meg Requa.

A forgatókönyvet leadtuk és mindenki szerette, – tette hozzá Ficarra. – De nem tudom, mikor fogják elkezdeni.Mert tudom, hogy a ’Birds of Prey’ van először és a Joker a listán. Talán ezek után ez lesz a következő.

’Birds Of Prey’ jelenleg a Fekete Kanári, a Vadásznő, Cassandra Cain, Batgirl, Poison Ivy és Catwoman szerepére keresik az embereket, akik Margot Robbiehoz csatlakoznak, a forgatást Cathy Yan jövőre tervezi elkezdeni.

2018. 09. 27.
19:07

Sötét Főnix első poszter és első előzetes

Megkaptuk az első posztert és előzetest a legújabb Marvel filmhez, ami az X-Men csapat egyik tagját mutatja be Jean Grayt.

Jean Greynek elképesztő hatalma kezd fejlődni, amik romlottá teszik és Sötét Főnixé alakul át. Most az X-Meneknek el kell dönteniük, hogy egy csapat tagja többet ér-e az emberek életénél.

2019 Február 19.-én kerül bemutatásra a Sötét Főnix, akinek a főszereplője Sophie Turnert, őt a Trónok harca sorozatból ismerhetitek. A filmben feltűnik még Jennifer Lawrence, James McAvoy, Michael Fassbender.

42596890_2420092038217468_769415705719209984_n.jpg